Évekkel ezelőtt azért landoltam egy coachképzésen, mert azt éreztem, hogy „elfogyott” a vezetői eszköztáram. Nem voltam könnyű esetben, elég nehéz csapatért feleltem, és egyszerűen a szokásos vezetői eszköztár kevésnek bizonyult. Azt éreztem, valami másra van szükség.

Aztán jött a coachképzés. Másfél év, hétvégék az „iskolapadban”, elmélet és gyakorlat, lett szép bőrkötésű diplomám, államilag akkreditált, meg minden. A végzést követően közel egy évvel megszereztem a Nemzetközi Coach Szövetség akkreditációját, mondhatni professzionális coach* lettem.  Ahhoz azonban, hogy vezetőként is jól tudjam alkalmazni a coach szemléletet a jó időben, több kellett.

A képzés során folyamatosan fordítottam magamnak, hogy mindaz, amit megtanulok a coachingról, hogyan alkalmazható munkahelyen.  Hiszen professzionális coachként és coach szemléletű vezetőként másféle működésre van szükség. Hogy miért is?

Coach szemléletű vezetés modul

Ez csak néhány eltérés a két működés között, de talán ez is elég ahhoz, hogy szemléltesse a két működés közötti különbséget, és hogy szükség van egyfajta tisztázásra, hídépítésre ahhoz, hogy mindazt, amit egy coachképzésben megtanulunk a professzionális coach működésről, alkalmazni tudjuk vezetőként.

Azzal, hogy beemeltük a Legacy Coachképzésbe a coach szemléletű vezető modult, abban szeretnénk támogatni a hallgatóinkat, hogy ezt a hidat fel tudják építeni, és a tanultakat ne csak professzionális coachként, hanem egy szervezet részeként is bátran és adekvátan tudják alkalmazni.

 

*az ICF definíciója a professzionális coachingról: Egy ICF professzionális coach tagja az ICF-nek és vállalja azt is, hogy az ICF által meghatározott coach kompetenciák mentén dolgozik, és kötelezőnek tartja magára nézve az ICF Etikai Kódexét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük