Életem első coaching folyamataiban rögtön a mélyvízben találtam magam. Vagy a coachee-val való kapcsolatom (kollegiális, baráti) vagy maga a téma jelentett számomra komoly kihívást. Mindezek után nem volt semmi meglepő abban, hogy a következő folyamat hasonlóan különleges körülmények között indult el.

Egy Kairóban élő korombeli lány kért coaching alkalmakat asszertív kommunikáció témában. Már pusztán tartózkodási helye is igen érdekessé tette üléseinket, hiszen Skype-on keresztül tudtuk felvenni egymással a kapcsolatot. Az ülések megkezdése előtt szükségem volt arra, hogy átbeszéljem Mónikával a kommunikációs csatorna adta lehetőségeket és nehézségeket. Ebből a beszélgetésből azóta is 1 mondat visszhangzik bennem: „Bízz a folyamatban!” Így nem volt más teendőm, mint rendesen készülni, az üléseken az „itt és most”-ban jelen lenni, és bízni a folyamatban.

Mára pedig nagy öröm számomra, hogy saját tapasztalatból kijelenthetem, hogy a Skype-on keresztüli coacholás ugyanolyan hatékony, mintha személyesen történne!!! Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy bár azóta úgy hozta az élet, hogy a következő alkalmat akár személyesen is megtarthatnánk (mivel ügyfelem időközben hazautazott Magyarországra), de annyira jól működik így a folyamat, hogy végül úgy döntöttünk, hogy maradunk a jól bevált Skype-nál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük