Ahogyan már írtunk erről, két nyertesünknek lesz lehetősége térítésmentesen coachcsá képződni a Legacy Coachképzésében. Megkértük őket, rendszeresen számoljanak be a haladásukról, a fejlődésükről, írják le élményeiket a coachképzéssel kapcsolatban. Osszák meg másokkal is a coach szakmával való ismerkedésüket és bármit, ami személyesen megérinti őket.
Az első bejegyzés Rábayné Füzesséry Anikó tollából való:
„Nagy örömmel írom ezt a levelet…” – olvastam Márton Mónika sorait, és akkor már sejtettem, hogy én lettem az egyik kiválasztott, aki térítésmentesen végezheti el a Legacy Coachképzést. Szóhoz sem jutottam… Nem csak azért, mert régóta kerülgetem a témát, hogy tréner- és coachképzőt végezzek, hanem mert a pályázatok terén is van némi tapasztalatom, és – lássuk be – sok jelentkezőből nehezen hihető, hogy éppen én…
Aztán elolvastam a kedves sorokat, amit a zsűritagok hozzáfűztek a jelölésemhez, s talán ugyanaz fogta meg őket, ami engem: a kiskamaszok lelke…
Hiszem és vallom, hogy olyan világot élünk, ahol szülő-gyermek kapcsolat talán még nehezebb, mint a mi korunkban volt, ahol a rohamfejlődés miatt a generációs olló egyre fenyegetőbb méretűre nyílik. Gyermekeink öntudatra ébredése ez a kiskamasz korszak, amikor már az egész világot kezdik magukénak érezni, miközben nagyon sebezhetőek. Amikor érthetetlen magatartásformákkal küldik felénk a segélykiáltásaikat, csak mi nem mindig értjük őket. Amikor megalapozhatjuk a kapcsolatunkat velük, vagy egy életre tönkretehetjük azt. Ezért kezdtem pedagógusként meseterápiát tanulni, és alkotó-fejlesztő mesefoglalkozásokat tartani. Egy érzelem-tenger közepén találtam magam, mert a gyermekek tele vannak fájdalommal és csalódással, de ugyanakkor boldogsággal és kreativitással is. Hogy mindezt jó mederbe tereljem, hogy segítsem őket saját megoldásaik megtalálásában, ami életüket, társas kapcsolataikat illeti, hogy tudjam, mikor kell irányítóan fogni, s mikor segítően elengedni a kezüket ebben a népmesés fantáziavilágban – nos, én ezt szeretném megérteni és megtanulni ezen a képzésen.
Még egyszer köszönet a lehetőségért:
Rábayné Füzesséry Anikó