Tapasztalataim a Legacy Coachképzésről

2016. október 18. - 14:29

Annak idején azért jelentkeztem a coach képzésre, mert több éves értékesítési tréneri tapasztalattal kezdtem érezni a hiányát annak, hogy a tréningek után az egyéni fejlődésben, a tanultak implementálásában is tudjak segíteni a résztvevőknek. Szervezetfejlesztési, felnőttképzési szolgáltatások értékesítésével foglalkoztam már jó ideje, mielőtt beültem a Legacy Coachképzésre. Számos coaching folyamatot értékesítettem már azelőtt is, hogy coachcsá váltam volna.

Hihetetlenül érdekes világ nyílt meg előttem a képzés alatt. Egy soha véget nem érő tanulási folyamat ez. A coachképzés elvégzése után azonnal aktívan coacholni kezdtem, hiszen itt azonnal alkalmazható módon kaptuk meg a kiváló munkavégzéshez szükséges tudást, fejlődött az attitűdünk és a készségeink egyaránt.

Értékesítési szakemberként a munkám számos területén használom aktívan a képzésen elsajátítottakat. Egyrészt ügyfeleimmel a feltáró beszélgetések alatt, másrészt trénerként a képzések utókövetése coahingból áll, illetve értékesítési vezetőként csapatom tagjait is coach szemlélettel közelítem meg.

Minden egyes ülés, minden egyes folyamat legalább annyi tanulást jelent a coach számára, mint amennyit a coacholt ügyfél tanul. Izgalmas utazás ez, és ha ügyesen adjuk el magunkat, akkor ráadásul még szép jövedelmet is realizálhatunk.

A szerzőről

A blogbejegyzést Mátrai Szilvia írta, tréner, tanácsadó, értékesítési szakértő.

Mátrai Szilvia tíz éve foglalkozik szervezetfejlesztési projektek értékesítésével. Trénerként szakterülete a komplex vállalati szolgáltatás-értékesítés, és a témához kapcsolódó készségfejlesztő tréningek.

Bővebben Szilviáról

Szóljon hozzá!

(A mezők kitöltése kötelező. Az e-mail cím nem fog látszódni a hozzászólás elküldése után.)



Hírlevél

Lájkoljon minket!

LinkedIN

Legacy Kft., Cégjegyzékszám: 01-09-995261, Adószám: 24199867-2-43, Felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001088/2015