A vezetői befolyás hét forrása. Negyedik, a szeretet.

2015. április 14. - 19:39

Szeretet.

Valószínűleg most sokan arra gondoltok  “tudtam én, hogy szív nélkül nem megy ez” mások meg talán azt gondolják, “az üzleti életben, egy vezetőnek a szeretet, mint erőforrás… ugyan már, keményebb ez a világ annál.”

Fontos látni, hogy a hét dolog ideális elegye adja a tekintélyt, a stabiltással, a struktúrával, a szenvedéllyel és a többivel együtt.

Mit is jelent a szeretet, mint tekintély forrás, egy vezető esetében?

Jelenti az önmaga szeretetét. Ez az első lépés, hiszen mások szeretetéhez önmagunk szeretetén keresztül vezet az út. Ha nem vagyok jóban magammal vezetőként, könnyen belecsúszok félreismerésekbe, hatalmi játszmákba, torzul az észlelésem, hibásan észlelem magamat, a helyzeteket, másokat, kivetítem a környezetemre azokat a negatívumokat, amelyekkel valójában nekem kellene megküzdenem.

Ha a szeretet, mint tekintélyforrás alul működik, ott a vezető nem ad elismerést, pozitív visszajelzést, feltétel nélküli, és feltételes  pozitív sztrókot, hiányozni fog a lélek a munkahelyi környezetből. Az,  hogy ennek nincs helye egy munkahelyi közegben, szintén féleismerés, téves diagnózis, téves következtetés.  Ideig-óráig működhet a gépezet nélküle, de nem véletlen az a kifejezés, hogy szívvel-lélekkel dolgozni – és hát melyik az a vezető, aki nem erre vágyik amikor magára, vagy a munkatársakra gondol.

És talán az is furcsán hat, hogy ez is működhet túl… Ahol ez megtörténik, ott a vezető önfeláldozó, túlgondoskodó, csak másokra figyelő, és ebben a nagy igyekezetében elfeledkezik a saját szükségleteiről, sok esetben a kontrollról, a struktúráról, ami pedig az eredmények kedvezőtlen alakulását hozza magával.

Ha egy forrás túl működik, az sok esetben azt a dinamikát hozza, hogy azzal a forrással helyettesítünk egy másikat, amelyik alulműködik.

 

A szerzőről

A blogbejegyzést Márton Mónika írta, a Legacy ügyvezetője.

Mónika több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik a szervezetfejlesztés és coaching területén.

Bővebben Mónikáról

1 hozzászólás – A vezetői befolyás hét forrása. Negyedik, a szeretet.

  1. kecskés ernőné mondja:

    Gratulálok!!!! ” Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.”

Szóljon hozzá!

(A mezők kitöltése kötelező. Az e-mail cím nem fog látszódni a hozzászólás elküldése után.)



Hírlevél

Lájkoljon minket!

LinkedIN

Legacy Kft., Cégjegyzékszám: 01-09-995261, Adószám: 24199867-2-43, Felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001088/2015