Sokat halljuk, és én is így hiszem, hogy a tudásalapú kornak más vezetésre van szüksége, mint amilyenre az ipari kornak volt.
Vezetőkkel dolgozom, és executive szinten a piaci előny szerzés gyakran téma: hogyan lehetnénk még jobbak, akár kiválóak, hogyan lehetnénk kiváló munkahely, nyereséges vállalat, piacvezetők, a cégcsoport legjobbjai…
Sem marketinges, sem közgazdász, sem sales-es nem vagyok, s talán a válaszom ebből fakad, de TÉNYLEG azt gondolom, hogy ma a piaci előnyt az adhatja, ha egy vállalat, egy vezető hozzá fér a munkatársak szívéhez, lelkéhez, szürkeállományához. Ebben pedig az a szép, az az igazi kihívás és hosszú távú kemény munka, hogy ezt valaki vagy önként adja, vagy sehogy. Ezt nem lehet elvenni, sőt megvenni sem. A munkatársak eldöntik, hogy beleadják-e a szívüket, lelküket, eszüket abba, amit csinálnak, vagy nem.
A mai kor vezetőjének abban kell a legjobbnak lenni, hogy képes legyen olyan inspiráló, fejlesztő, támogató, ugyanakkor struktúrát adó munkahelyi légkört teremteni, ahol az ott dolgozók önként adják a szívüket, lelküket, eszüket. Önként azért, mert nekik is így jó, mert fejlődnek, hasznosnak érzik magukat, értelmet, inspirációt, örömet ad nekik a munkájuk, látják maguk előtt a lehetőségeket: a tanulás lehetőségét, az elismerés lehetőségét, a kibontakozás lehetőségét, a nyom hagyás örömét.
Az a vezető, az a vállalat, aki ebben jeleskedik, beírja magát, és nyomot hagy abban a könyvben, ahol a legjobbakat jegyzik!