Aktuálisnak maradni

2015. március 19. - 08:33

A Legacyban sokat beszélünk arról, hogy miképpen tudjuk fejleszteni azt a képességünket, hogy ügyfeleink számára a legjobb szolgáltatást nyújtsuk, miképpen tudunk aktuálisak maradni. Tanácsadóként, coachként és szervezetfejlesztőként egyre inkább azzal szembesülünk, hogy egy másik generáció működését, motivációit kell megértenünk. Az Y generációét. Vagy azért, mert ügyfeleink, vagy azért mert olyan vezetőkkel dolgozunk, akiknek csapatát jórészt az Y generáció képviselői alkotják. Nem mindegy tehát, hogy miképpen tudunk kapcsolódni hozzájuk, milyen tudásunk van rólunk.

Ma már számos könyv foglalkozik e témával, de egy friss élmény is közelebb vitt a generáció működési módjának megértéséhez. Elmentem egy innovációs, kreatív sétára, ahol startup-okat látogattunk meg. Mindegyik cég közös jellemzője, hogy az Y generáció tagjai építik akár ötletgazdaként, akár munkavállalóként. Testközelből látva e cégeket, képviselőikkel beszélgetve, egészen egyszerű kérdésekre adott újszerű válaszaik igencsak segítettek közelebb jutni hozzájuk. Inspiráló volt nemcsak elképzelni, vagy egy kutatócég detektív tükre mögül próbálni megérteni, hanem a mindennapokba bepillantani egy egészen más logika mentén működő vállalati és benne egyéni működésbe.

Te miképpen maradsz aktuális?

A szerzőről

A blogbejegyzést Kanizsai Róbert írta, executive coach, tanácsadó, szervezetfejlesztő.

Üzleti oldalon több, mint 10 éves vezetői tapasztalata van sales, marketing, HR és kommunikáció területeken.

Bővebben Róbertről

2 hozzászólás – Aktuálisnak maradni

  1. Márton Mónika mondja:

    Robi, ha ilyen helyekre sétálsz, legközelebb szólj! :-) Nagyon izgalmas program lehetett!

  2. Séra Attila mondja:

    Nagyon Örülök annak, hogy egyre többen vagyunk olyan Coachok, trénerek akik nem megváltoztatni akarják az Y generációt, hanem megérteni :)

Szóljon hozzá!

(A mezők kitöltése kötelező. Az e-mail cím nem fog látszódni a hozzászólás elküldése után.)



Hírlevél

Lájkoljon minket!

LinkedIN

Legacy Kft., Cégjegyzékszám: 01-09-995261, Adószám: 24199867-2-43, Felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001088/2015